1. nap, 2024.07.05

Megérkezésünk másnapján négyen korán keltünk, és elhatároztuk, hogy felmegyünk a gátra, hogy megörökítsük a napfelkeltét. 2000 méter magasan voltunk, ezért fontos volt a réteges öltözködés - hiába volt nyár, itt hűvös volt. A szállásunkon az első szinten aludtunk, heten egy hálókörletben. Lett volna még hely, de szerencsénkre egyedül lehettünk. Az ilyen hegyi szállásokról érdemes tudni, hogy igyekeznek megőrizni a tisztaságot, és minél kevesebbet kelljen takarítani. Ennek megfelelően, amint belépsz egy ilyen helyre, nagyon közel az ajtóhoz szokott lenni egy helyiség, ahol a lábbelidet le tudod venni - mindenhol találkoztunk azzal az érdekes szerkezettel, ami úgy nézett ki, mintha sok akasztó lett volna egymás mellett. Ezekre lehet rátenni a cipőt, és mivel az egész fűtött, ezért gyakorlatilag belülről megszárítja a cipőt. Az egész belső térben a fa uralkodott, mint építőanyag, ezáltal hangulatos, barátságos érzetet keltett. A fürdő, bár közös volt, nagyon modern. Reggel felkeltünk négyen, és a lehető leghalkabban felöltöztünk, majd lementünk a cipőkért, és elindultunk a gátra. Messziről egy könnyed emelkedőnek tűnt, de aki nincs hozzászokva ehhez a magassághoz, picit megerőltetőnek érezheti. Hajnali fények voltak, kék óra. Gyönyörű hegyek mindenhol, fent pedig a csodálatos tó várt bennünket. Hamar megtudtam, hogy a napkelte fotózása ilyenkor nem azt jelenti, mint általában. Ilyenkor szinte háttal állunk a Napnak, és azokat a hegyeket figyeljük, amelyeket majd szép aranyszínűre fest. Hosszú záridővel gyönyörűen el lehetett húzni a felhőket és kisimítani a víztükröt. Csend volt, békesség, halkan beszélgettünk, majd a napkelte után elindultunk vissza a szállásra.

Reggeli után - ismét közös, a hozott ennivalók maradékát fogyasztottuk el - összepakoltunk, majd útra keltünk a Lünersee-hez.

Lünersee - avagy mi van ha irodista vagy, 2000 méteren és nem aklimatizálódtál még

A felvonó parkolója volt az úti célunk. Vezet út fel a tóhoz is, de tudtuk, mi vár még ránk, így tartalékoltunk az erőinkkel. Egy modern, nagyon biztonságos felvonó állt rendelkezésünkre, látszott rajta, hogy akár viharos szélben is felviszi az utasokat. Miután felértünk, megnéztük a szállásunkat, és lepakoltunk minden feleslegesnek gondolt dolgot a szárítószobába. Igen, itt is akasztós cipőszárítók voltak, plusz sok vállfa, és a lágerekhez - így hívják a hálókörleteket - tartozó feliratok segítettek kiigazodni, hogy melyik rész a miénk. (Még) Nem túl rutinosan szinte mindent vittem magammal, mert ugye ki tudja, mi kell majd fent 2500-2600 méteren? Így utólag már tudom, hogy semmi, de legalább sportosan felcipeltem a 10+ kilós hátizsákomat (Lehet, hogy több is volt). Elkezdtük megkerülni a tavat, majd Tamás egyszercsak jelezte, hogy jobbra tőlünk indul egy ösvény, térjünk rá arra. Ez az útvonal vezetett fel bennünket a Totalp menedékházba, ahova az élelmiszer is felvonóval érkezik. Nem volt könnyű, a szervezetem nem értette, mit csinálok vele. A pulzusom gyakorlatilag akkor sem ment 140 alá, ha több percre megálltam pihenni. Aztán nem is idegeskedtem ezen, felesleges volt néznem az órám. Csodálatosan szép út volt, és szerencsénkre gyönyörű idő is társult hozzá. Nem siettünk - én biztosan nem - így sokat fotóztunk, és gyönyörködtünk a kilátásban, a felhőképződményekben, valamint abban, hogy a nálam kétszer idősebb osztrákok úgy mentek el mellettem felfelé, mintha a sarki ABC-be tartanának. Picit sem éreztem magam megalázva, de vidám magyarokként jókat nevettünk ezen. Elértük a hóhatárt, mármint ahol többször előfordult megmaradt - erdélyi kifejezéssel élve - nyüves hó. Volt olyan rész, ahol ezen keresztül vezetett az ösvény, ilyenkor kifejezetten jól jött a túrabot, ami segített abban, hogy ne csússzak el. Végül nagyon fáradtan, de elértem a menedékházat, ahol a megérdemelt helyi sör - és egy óráisi tál bolognai - várt frissítőként.

Ereszkedés

Rövid pihenő után elindultunk lefelé, hogy még időben elérjük a szállásunkat. Másik útvonalat választottunk, ami egy nem várt, de kellemes meglepetést is hozott: láttunk mormotákat. Jó fotós csapat lévén, amint felfedeztük a rejtekhelyüket, ledobtunk mindent magunkról, majd óvatosan igyekeztünk megközelíteni a járataik bejáratát. Amikor megpillantottuk az elsőt, még őrt állt a bejáratuk felett, de hamar észrevett bennünket, így répával próbáltuk előcsalni, sajnos sikertelenül. Ellenben, amíg ott "kempeltem" - fiamtól tanultam a szót -, egyszer csak János jelezte, hogy mögöttem közelít egy. Vicces volt, mert pont felém rohant, így szemből láttam futás közben a kis dagi mormotát. Amint észrevett, elslisszolt másik irányba, alig tudtuk követni. Nagyon kedves állatok, kár, hogy ilyen félénkek.

Este

Mielőtt hazaértünk volna, még láttunk egy helikoptert is leszállni, majd továbbindulni vélhetően a menedékházba. Este bőséges vacsorát kaptunk - bolognai után már nem is tudtam megenni mindent - majd indultunk aludni. Ezúttal volt két osztrák lakótársunk pluszban, akik nem voltak boldogok a korai ébredésünknek másnap reggel... de ez már a következő bejegyzés része lesz. :)